Minden emberben félelmek vannak, nincs olyan ember, akiben ne lennének. Sok félelmünkről tudunk, sokról fogalmunk sincs. Például, könnyen belátható, hogy mindenki fél attól, hogy elveszítheti, amije van (pl. anyagi biztonság megtartása a nyugtalanító válság időszakában). De ki van annak tudatában, hogy attól fél, ha nem neki van igaza, MEGHAL? Ez egy tipikus rejtett félelem, amiről a legtöbb embernek fogalma sincs.

A könnyen felismerhető félelmeinkkel úgy ahogy megbirkózunk, de a rejtett félelmeink nyugtalanító szorongást, stresszt okoznak, ami újabb negatív eseményekbe átmenve (betegség, mogorvaság, „búfelejtő” szokások felvétele), egy meredeken zuhanó spirálba taszíthatja életünket.
És miért olyan fontos még ezeken kívül, hogy megismerjük a félelmeinket?
Mert minden döntésünkben benne vannak.

A félelmeink eltorzítják a valóságunkat, általuk másnak látjuk az eseményeket, mint ahogy valójában történnek. És mivel a történésekre reagálnunk kell, nem a legjobb választ fogjuk adni a felmerülő helyzetekre.
A szívből jövő reakciók nagyon hasznosak, ilyenkor kikerüljük a félelmeinket, de attól azok még ott vannak, és egy óvatlan pillanatban (mindig akkor van gond, amikor érzelmileg nagyon érintettek vagyunk, a semleges döntéseinkkel soha nincs baj) a félelmeink miatt hibát követünk el.
Nem olyan nagy baj ha hibázunk, nem nagyon van olyan, amit ne lehetne helyre hozni, de azért jobb, ha elsőre jól csináljuk a dolgokat, nem igaz?

Hogyan győzhetjük le a félelmeinket?

Sehogy!
De könnyedén elillanhatnak, erőfeszítés nélkül tűnhet el mind.
A világon a legfontosabb teendőnk, hogy feltérképezzük és megértsük a félelmeinket!
Nem kell feloldani, elmulasztani, elűzni, kibeszélni! Az ugyanis nem fog sikerülni. Nem kell harcolni vele, legyőzni, gyűlölni, félni tőle.
Egyszerűen csak meg kell ismernünk őket.
Amint megismerjük, megértjük miért alakultak ki, megfigyeljük az eddigi (többnyire helytelen) reakcióinkat, amiket ezek kiváltottak, levonjuk a megfelelő következtetéseket, a félelmeink maguktól megszűnnek létezni, és egy „lelkileg megerősödtem” érzéssel leszünk gazdagabbak. Csodálatos érzés! Erre igazán büszkék lehetünk, ami kellemes mennyiségű önbizalmat is ad. Manapság szinte senkinek sincs megfelelő önbizalma –de miért lenne? Tett valamit érte? Na, majd ha megszűnik egy félelmed csakis a saját erődből, akkor lesz! 
Mielőtt elmagyarázom a hogyant, valamit meg kell érts a félelmekkel kapcsolatban.

A félelmeink tőlünk függetlenül alakultak ki, mi nem tehetünk róla. Mindig valamely sorsszerű életesemény váltja ki, sokszor egészen kicsi korban. Nem mi okoztuk, nem a mi hibánk, nem tehetünk róla, és nem is tudjuk megszüntetni. Ez azért van, mert lecke. Dolgunk van velük, és amint megoldottuk, általa leszünk erősebbek.
Fontos, hogy ezt megértsd, mert ez a kulcsa az egésznek. Nem a félelmet kell kezelni, hanem azt, amit ez bennünk okozott. Ha a helyére tesszük, tökéletesen megszűnik a hatása.
A félelmeink fontosak, és szükségesek, mert ez vezet el ahhoz, hogy megismerjük magunkat, vágyainkat, igényeinket és kiteljesedjünk. Nem gyűlöletes akadályok, hanem ragyogó útjelző táblák. Az esetek legnagyobb részénél, amikor kiderül egy valódi félelmedről, hogy valójában micsoda, rájössz, hogy nemcsak hogy nem volt valós a félelmed, de félelmed tárgya nem is létezik!

Mész egy erdőben, egy keskeny ösvényen. Nem tudsz letérni róla, mert túl sűrű a növényzet, csakis az úton mehetsz tovább. Az erdő az életed, az ösvény az út, ami számodra ki van jelölve. Ahogy mész az úton, messziről meglátod, hogy egy hatalmas kígyó vár rád, nem tudod majd kikerülni, átugrani, és a kígyó biztosan meg fog ölni. Mit teszel?

Három választásod van. Megállsz, rettegsz, nem mozdulsz, akkor nem bánthat. Igaz, nem haladhatsz tovább, mert az a biztos halál lenne, de egyrészt már így is elég messzire jutottál, elégedett is lehetnél akár.. megállsz, építesz egy kunyhót, beköltözöl és ennyi. Második lehetőség, hogy visszafordulsz, és magadban azon morfondírozol, hogy minek kellett egyáltalán elindulni, teljesen felesleges és hiábavaló volt. 
Harmadik lehetőségként pedig elindulsz a kígyó felé, lesz ami lesz, ha egyszer tovább kell menni, nincs mit tenni. 
Csakhogy, amint odaérsz, meglátod, hogy az nem is egy kígyó, hanem egy kiszáradt fadarab! Ráadásul remek lesz tüzifának :-)
A félelmed eltorzította a valóságodat. Amint megnézted mi az, már vége is! 
Gyere velem az úton és térképezd fel a félelmeidet, amiket az utadon láttál, és én ígérem neked, minden félelmedről ki fog derülni, hogy csak egy „fadarab”!

Hogy igazán erős és hatékony legyél, több síkon is megoldásokat kell találnod. Ezek közül a félelem feltérképezése csak egy. Nem fogja az egész életedet megoldani, csak egy része a feladatoknak. Van még az energia (energiavámpírkodás) kérdése, az ego működésének megértése, a jó és a rossz közötti határozott elképzelés kialakítása, a meg nem bocsátott és fel nem dolgozott traumák megértése és megoldása.. sok teendő van még, és mint minden megoldás az életben, ezek is egyszerű, könnyű dolgok, elég a szándék, hogy meg akarj változni és a változások szinte maguktól bekövetkeznek majd, neked csak asszisztálnod kell. Szóval, sok teendőd van, de a legjobb érzés és a legfontosabb a félelmeiddel való szembenézés lesz.

Egyszerűen annyit kell tenned, hogy kifejezed a SZÁNDÉKOD, hogy szeretnéd megismerni a félelmeidet, mert szívesen megnézed mit akarnak neked mutatni, és aztán szeretnél végre tovább lépni. Ha lehetséges, mondd ki hangosan, írd le, imádkozz, bármi, ami még jobban erősíti a szándékot. Ekkor, a szabad akarat törvénye miatt, minden segítőd és minden részed (tudatalattid, kisgyerekkori énjeid, egód, felsőbb éned, stb.) azon lesz majd, hogy minden információt megkapj. Érdemes figyelned majd az álmaidat, és ha tudsz, vezess naplót.

Sok félelem van, a legtöbb apróság, és van néhány borzasztóan fájdalmas is. Készülj fel a fájdalomra, mert kegyetlenül fájni fog, de abban a pillanatban hogy túl vagy a felismerésen, a fájdalom boldogságérzésbe fog átmenni, és meglátod majd, hogy nincs kígyó, csak száraz fadarab a legmélyebb félelmeid helyén is! Erősebb és boldogabb ember leszel minden egyes felismerés után, és ez az érzés nem múlik el, veled marad, és több leszel általa. Ráadásul, igazi hitet kapsz magadban, hogy képes vagy végigcsinálni.

Tehát. Ha elszántad magad, kezd el összeírni a félelmeidet (pl. félek a szegénységtől, kirúgástól, félek hogy ha igazat mondok x dologról, akkor nem fognak szeretni, félek hogy hibát követek el, félek a gyerekvállalástól, félek hogy csúnya vagyok, hogy nem vagyok okos, hogy tévedek, hogy nem is szeretnek igazán..). Nem kell egy perc alatt összeírni, több napig is írkálhatsz, ahogy jól esik. Nem lesz nehéz, nagyon sok félelmünknek eleve tudatában vagyunk, aminek meg nem, az most nem számít.
Amíg nem érzed hogy elég, ne hagyd abba, inkább tedd félre, és ne olvasd ezt tovább.

Egyáltalán nem kell kapkodni, sehová sem sietsz. Nem tudod elrontani, nem tudsz hibázni, csinálj mindent olyan tempóban, ahogy jól esik. 
Ne legyél türelmetlen! Ha nem jut eszedbe semmi, menj ki a konyhába, csinálj egy kakaót, nézz ki az ablakon, locsold meg a virágot (aztán a viráglocsolás kellős közepén rohanj vissza és írd le ami bevillant :-)).

Ha megvan a lista (az sem baj ha nem teljes, nem kell elsőre minden dolgot megoldani), kezd a legegyszerűbb, legkevésbé fájdalmas félelmeddel. Most csak találgatni tudnék, ezért inkább magamból indulok ki. Megmutatom egy példámon keresztül, hogyan győztem le egy félelmemet:

„Félek, hogy ha megmondom az igazat, hogy nem szeretek feleslegesen beszélni a semmiről, mások antiszociálisnak és unalmasnak fognak találni”

Nem vagyok egy nagy társasági ember, kifejezetten zavarna, ha nagy társaságban hangosan közbekiabálva (túlkiabálva a többieket) valami VICCESEBB történetet kellene előadnom, mint az előttem szóló. 
Mivel eddig azt tapasztaltam, hogy a naaagy közös haverkodás egyenlő azzal, hogy senki sem figyelve a másikra, de érdeklődést színlelve alig várja, hogy a másik befejezze végre, és nagyobbat mondjon. 
Ahogy figyelem ilyenkor az arcokat, fájdalmas szánakozást érzek, szinte reszketnek hogy végre szóhoz jussanak, és a többiek röhögjenek egy nagyot (jó hangosat, ha lehet kérni) az ő saját, egyedi, csakis rájuk jellemző poénjukon. Ha ez megvolt, akkor öröm és boldogságérzés (jaj alig várom hogy jövő héten is ilyen jól szórakozzak!), ha nem, akkor a másik monológja alatt lehet gondolkozni valami jobb poénon. 
És ami a legidegesítőbb számomra: mindenki kollektíve hangosan röhög a másik poénján, hogy aztán cserébe az ő poénján is feltétlenül fergeteges röhögést kapjon.

Csak nekem tűnik fel ilyenkor, hogy nem is vicces a történet, mégis mindenki ugyanazon a hangszínen (de azért saját egyéniségét belecsempészve, egyedi hangokat kicsikarva) röhög? 
Én ha valamit viccesnek találok, úgy nevetek hogy alig tudom abbahagyni, ömlik a könnyem és a többiek kezdenek aggódva nézni. Soha nem tudnék kétszer ugyanúgy nevetni, ugyanazon a hangszínen, érzelemmentesen.. persze az igazi poén nem hangzik el minden második percben, de ez nem is baj és nem is kell.. Néha hetek is eltelhetnek hogy nem nevettem ennyire, de ettől nem érzem feszengve magam.

Szóval, ez engem mindig is zavart, kisgyerekkorom óta kerülöm a nagyobb társaságokat, ahol ilyen színvonalon megy a beszélgetés. Ha belekényszerülök, akkor képtelen vagyok részt venni benne, egyszerűen nem megy, hogy ilyen értelmetlen versengésbe én is beszálljak. 
Ilyenkor megkapom azt, hogy „Miért vagy ilyen csendben, valami baj van? Szomorú vagy? Rosszul érzed magad? MI BAJ VAN?” És akkor választhatok, hogy elmondom az igazat 
„Rettenetesen untat az, hogy egyikőtök sem figyel oda a másikra, nincs semmilyen valóságos, érdekes, tartalmas témátok, nem vagytok igazából viccesek, nem érdekel titeket a kapott információ, csak az, hogy valamilyen rangsorban jobb helyezést érjetek el ebben a kárálásban (beszélgetésnek nem nevezném) mint mások.”
Hááát, nyilván ezt azért mégsem mondhatom, és ezért félelemmel töltött el régen, ha egyáltalán szóba került, hogy „haveri” társaságba „kell” mennem. Fogalmam sem volt, hogyan kéne reagálnom. Féltem kinyilvánítani a véleményem (nyilván kaptam is volna a fejemre), és attól is féltem, hogy az, aki meghívott, megbántódott volna.

(Muszáj közbeszúrnom: a valódi barátságokban érdekes, valahová vezető témákban, ahol olyan információk birtokába juthatok amit eddig nem tudtam, vagy új szemszögből és megközelítésből láthatom a dolgokat, igazi, szeretetteljes, odafigyelő légkörben, ahol akár a jókedv közepén is kijelenthetem „bajban vagyok, kérlek segítsetek megoldást találnom”, szóval ilyen környezetben valódi örömmel veszek részt a beszélgetésben, és van is mit mondanom.)

Tehát, van ez a félelmem, röviden: „nem szeretek társaságba járni és ez gáz a társadalomba való beilleszkedés miatt”

A teendőm vele, hogy végiggondolom hogy miért. Én most ezt le is írtam. Teljesen érthető a saját szempontomból, hogy mi ez a félelem, és tökéletesen jogosnak érzem (magát a félelmet is hogy meglincselnek :-) és magát az érzést is, igazat adok magamnak abban, amiért nem szeretem).
Máris jobb érzés, máris nem szorongásként élem meg, ha felmerülne újra ez a téma. De nem oldottam még meg! Ez nem a teljes igazság.

A következő, hogy rákoncentrálsz erre a szorongásos érzésre hogy „mit szólnának ha tudnák”, és kezdd el figyelni. Tényleg ez a félelem igazi oka? Nekem néhány másodperc múlva olyan érzésem kezdett lenni, hogy ez a magyarázat nem teljesen fedi le a valóságot. Van ott még valami..
Ahogy érezni mertem hosszasabban az érzést, szomorúbb lettem, ami nem indokolta ezt az aprócska tényt hogy nyilvánosan megköveznek. Valami nagyobb szomorúságot éreztem, és elkezdtem összehasonlítgatni az életeseményeimmel, hogy mikor éreztem hasonló érzést. Ekkor rájöttem, hogy valójában attól félek, hogy„nem fognak szeretni, ha megtudják az igazságot”. Mennyire logikátlan, nem? Kit érdekel, hogy azok az emberek, akikkel még beszélgetni sem szeretnék, szeretnek-e vagy sem.. Na a félelmek ennyire logikátlanok, és ennyire semmi közük a valósághoz (fadarab)!

Ez a felismerés kellemes megkönnyebbüléssel jár! 
De az azonnali enyhülés mögött éreztem felvillanni valami fájdalmasat megint.. mi lehet az? Megint engedtem, hogy érezzem a fájdalmat, és mikor jól felerősödött, elkezdtem megint összehasonlítgatni, hogy mikor is éreztem hasonlót, mi lehet ez a fájdalom? És akkor bevillant, hogy nem is attól félek, hogy nem fognak szeretni, hanem attól, hogy nem vagyok szerethető.. Ugye hogy ez mennyivel ijesztőbb? Ez már valódi probléma, igazi félelem.. És milyen apró butaságból indul ki! Mennyire semmi köze a félelmemnek a valósághoz! 

Ha ismertem volna ezt a tényt, hogy ettől félek, könnyedén megmagyarázhattam volna magamnak, hogy igenis szerethető vagyok, hiszen szinte mindenki szeret! De mivel nem tudtam hogy erről szól, így nem is tudtam megoldani! ..És ekkor újabb félelemteljes szorongás suhant át a szívemen, épp csak egy pillanatra éreztem, de máris tudtam: hohó! nem is ez a legmélye! még mindig van! Ezt már tényleg nagyon nehéz volt felidézni, benne lenni, felerősíteni és összehasonlítani, de végül megtaláltam mihez hasonlít, és rájöttem, hogy nem is csak attól félek hogy nem vagyok szerethető, hanem hogy valami hibát követtem/követek el, ami miatt nem vagyok szerethető. Na, itt elérkeztünk a valódi, saját, egyedi félelmemhez: rettegek attól, hogy hibázok. Nem akarom elrontani, nem akarok hibás lenni, nem akarok rossz lenni, én annyira szeretnék csak jó lenni, sohasem akarok rosszat tenni! Ez vagyok én, ez az én legmélyebb félelmem. 

Szépen kisírtam magam, nem telt bele fél órába, és gazdagabb lettem egy hatalmas tudással: egyik legnagyobb félelmem hogy nem vagyok jó kislány, és ezért sok olyan döntést hoztam meg életemben, amikor magamat bajba sodortam, engedtem hogy bántsanak, eltűrtem a rossz viselkedést, és nem védekeztem, nem cselekedtem, engedtem hogy kihasználjanak, csak nehogy rosszat tegyek! Ez az érzés nem múlik el, most is itt van bennem, de már tudom, ismerem, nem félek, csak tudom hogy létezik. 
Amikor fontos élethelyzetben vagyok, figyelembe veszem, hogy szívem mélyén mindig attól félek, hogy véletlenül rosszat teszek, ezért jól gondoljam meg mi a jó és mi a rossz, és eszerint döntve a megfelelő módon reagálhatok.
Csodálatosan megerősít ez az érzés, önbizalmat ad, hiszen egyedül néztem szembe a legfájdalmasabb félelmemmel.

És büszkeséggel tölt el, hogy lelkem legmélyebb bugyraiban ilyen tiszta dolgot találtam. Nem szégyellem magam emiatt, és büszkén vállalom, hogy ilyen vagyok.
Olyan társaságba pedig, ahol csak a rangsor és az ego számít, egyszerűen el sem megyek, mert NEM ÉRDEKEL. Nem szeretek „haveri” társaságba járni, és nem is erőltetem magam. Ha valaki hív, egyszerűen megmondom, hogy köszönöm nem, mert nem szeretem. Nem kell megmagyarázni, ennyi indok elégnek kell hogy legyen.

Sokáig tartott, hogy ezt a tudást a gyakorlatba is át tudtam helyezni. Legalább két év telt el azóta, hogy megismertem ezt a félelmemet, és végre szívem szerint, szabadon megválasztottam a magam saját, egyedi reagálásomat a történésekre.

A kígyóra visszatérve (nem vagyok szerethető, senki sem fog szeretni, örökké magányos leszek és a kutya sem fog hozzám szólni), nemhogy nem kígyó volt, hanem egy ajándék (jó ember vagyok, és ezzel a tudattal mehetek tovább). Őszintén mondom, boldogabb ember vagyok, mióta legyőztem ezt a félelmemet! Ez az érzés mindig velem van, örökre velem marad.

Minden félelmedet így győzd le: keresd meg életedben mi okozza a szorongást, elemezd ki a szituációt (ezáltal megnyugszol hogy jogos, máris nem lesz szorongás, csak félelem). Amint kielemezted, figyeld meg a legfájdalmasabb pontját és merd átérezni. Nagyon fáj, de nem baj! Nem kell sokáig megtartani, csak néhány percig, hogy megerősödhessen annyira, hogy konkrét érzést érezz. Amikor már tudod hogyan érzel, keresd meg életedben hogy mihez hasonlít leginkább (nem az lesz, csak ahhoz hasonló). Amikor beazonosítottad, máris megkönnyebbülsz. Ne félj a félelemtől, csak pár perc az egész, merd átérezni! Írd le a tapasztalataidat, és figyeld közben a szívedet, nem suhan-e át rajta valami halovány szomorúsághoz, szorongáshoz hasonló érzés. Ha igen, azonnal csapj le rá, kezd el érezni, engedd meg a fájdalmat és erősítsd fel addig, míg rá nem jössz, mikor éreztél hasonlót, mire hasonlít ez az érzés? Ezt addig csináld, ameddig már színtiszta örömet nem érzel, akkor értél a legmélyére. Ne lepődj meg, mindig ilyen többfelvonásos az ember félelme, és minden beljebb lévő szintet nehezebb elcsípni, és mikor felerősíted, jobban fáj mint az előző. De te csak legyél bátor, egy ilyen félelmet csak egyszer kell végigcsinálnod, és aztán örökre veled marad az ereje! Mindig logikátlan, a szituációval szinte semmilyen kapcsolatban nem álló dolog van a félelmeink mögött, és mindig mire a végére érünk, kiderül hogy nincs is mitől félnünk!

Ez most jó hosszúra sikeredett, nem is írok most több példát, de ha valaki igényli, szívesen leírom amire kíváncsi. Szinte az összes félelmemmel leszámoltam már (azért mondom hogy szinte, mert mindig előfordulhat valami új félelem, de már össze sem lehet őket hasonlítani a régi nagy fájdalmas félelmekhez, ezek már csak ilyen kis botocskák vagy kavicsok ), és mindegyik ilyen egyszerű volt, majdnem mindegyiknek hasonló az eredete.

De ez teljesen egyedi, mindenkinek más van (lehet) a legalján.

Kitartás! Ez tényleg hat.

És hogy hogyan kapcsolódik ez a párkapcsolathoz? 
Minden vita, veszekedés egy-egy félelmet hoz(hatna) a felszínre. Szinte minden problémánk a társunkkal a saját félelmeinkre vezethető vissza (nem vagyok szerethető, nem is szeret, nem vagyok értékes ember a számára, rossz vagyok és ezt hamarosan ő is megtudja). Félelmeink eltorzítják a valóságot, és nem leszünk tudatában milyen boldogok is vagyunk együtt. Meggondolatlan, igazságtalan dolgokat vágunk a másik fejéhez, ezáltal tényleg megvalósul legnagyobb félelmünk: nem leszünk szerethetőek.

Igazán megéri az a pár óra szenvedés, néhány marék papír zsebkendő, hogy ennek egyszer és mindenkorra véget vethessünk, és félelmek nélkül, a valóságot tapasztalhassuk meg.

Ezentúl, ha bármikor indokolatlan szomorúság, netán meghatározhatatlan szorongás suhan át rajtad, ülj le egy papírral, írd le mihez kapcsolódik az érzés, elemezd ki és szabadulj meg a problémádtól végleg.

Te is lehetsz boldog, ne add fel!

Ki tudsz törni önmagad korlátozásából 
Továbbléphetsz a sérüléseidből 
Választhatod önmagad legjobb és legszebb verzióját 
Szabad lehetsz végre, igazán! 
Ha úgy érzed eleget cipelted a nehézségeidet és úgy letennéd már, keress meg

Segíthetek neked: felszabadulni az önkorlátozó gondolkodásmódból, megerősödni, elengedni volt szerelmedet, leszámolni a félelmekkel, megszabadulni a függőségeidtől, ideális anyagi helyzetbe kerülni, lefogyni, meggyógyulni, önmagad legszebb és legvonzóbb verzóját elérni. 

Ide kattintva többet is megtudhatsz erről


 

Legyen Ragyogó Jelenlét Minden Pillanatban
Oldódjon fel minden fájdalom, vegye át helyét a szeretet!
Igaz Szerelmet Minden Embernek!



e-mail